Az Add.Blocker csapata egy olyan telefonos alkalmazást szeretett volna létrehozni, amely mesterséges intelligencia segítségével a felhasználó által kiválasztott közösségi média platformokon megjelenő olyan posztokat/képeket szűri, ami a felhasználó függőségét erősíti. Már a problémafelvetés kezdetén szinte mindannyian egyetértettek abban, hogy a fiatalok körében egyre gyakrabban jelennek meg a különböző fajtájú és mértékű függőségek, ez ellen szerettek volna tenni. Az alkalmazás azokon a fiatalokon segítene, akik szeretnék maguk mögött hagyni a függőségüket. Ebben pedig segítséget nyújt, ha nem látnak vagy hallanak a nem kívánatos szokásaikról az általuk használt internetes fórumokon. Amikor az ötletük bemutatására került a sor rendkívül támogatóan álltak egymáshoz a diákok és elképesztő színvonalas előadást tudtak nyújtani, a közönség és a zsűri kérdéseinek megválaszolásakor pedig igazi csapatként, egységben tudtak helytállni. Remek volt a csapat munkájában részt venni mentorként, én is sokat tanultam tőlük.