Ehhez az összes olyan barátunkat elcsábítottuk, akik pofátlanul fiatalabbnak néznek ki mint a valódi koruk. Az átlagéletkort a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium diákjai húzták lejjebb. A technikai hátteret a szegedi Crocontent stúdió adta. Először dolgoztunk velük, de biztosan nem utoljára. A nap első felében a tömegjeleneteket vettük fel. Ez adja a workshop elejét és végét. A sztori szerint a diákoknak egy olyan startupot kell kitalálniuk, ami hozzásegíti az embereket a hatékony stresszkezeléshez. A bevezetés, problémafelvetés, a pitch és eredményhirdetés részt egy lendülettel fel tudtuk venni. A forgatás közben egészen máshogy telik az idő, mert mire észbe kaptunk már elmúlt dél és a rendezői utasításokat kezdte elnyomni a szemek kopogásának hangja. Szerencsére a pizza is hamar megérkezett. Ebéd előtt még a kártajátékunk promovideójának anyagait is sikerült felvenni.