Veszprém – SZC „SÉF”

2022.12.19-20-án a ScUp csapata Veszprém felé vette az irányt. Jó ideje követem külső szemlélőként az egyesület munkásságát, de ez alkalommal én is magamra ötlhettem a kék egyenpólót, hogy mentorként saját gyerekcsapatot instruáljak. Az SZC „SÉF” Vendéglátás-Turizmus Technikum és Szakképző Iskola diákjaihoz látogattunk el, hogy egyedi módszertanunkkal egy merőben új feladat elé állítsuk a főként hagyományos módon oktatott diákokat.
Egy gyors bemutatkozás, bemelegítő interaktív játék, teremrendezés után bele is csaptunk a kihívásba. A központi témának egy globális, mindenkit körülvevő, és testközelben érintő problémát; az ételpazarlást választottuk, a feladat pedig az volt, hogy 7-8 fős csapatba osztva, minden társaság dolgozzon ki egy olyan vállalkozás-ötletet, amellyel a maga módján és módszereivel megoldást kínálna a probléma egy aspektusára. Mentorként a fő feladatom az volt, hogy megtörjem a jeget, megtaláljam a közös hangot a diákokkal, hogy motivált munkamódban dolgozva kiélhessék kreativitásukat, hogy meggyőzzem őket, hogy a legőrültebb bekiabált ötlet is adhatja valami eredeti, jól működő dolognak az alapját.
A brainstormingok alatt fontos volt az elhangzott ötletek rendezése, a csapat figyelmének orientálása, a csapatmunka bátorítása. Miután kialakult az összhang, letisztult a haladási irány, több csapat is képes volt önszerveződő módon alkotni. Közösen ötleteltek a megvalósítás technikai részleteiről, az üzleti modell kitalálásáról, egy jól csengő vállalkozásnévről, egy hozzá illő megnyerő szlogenről, és a személyes kedvencemről: egy vállalati logó dizájnjáról.
2,5 óra aktív alkotómunka után a csapat képviselőinek egy 3 perces pitchet, azaz gyors, tömör, lényegre törő összefoglalót kellett adnia az eddig kitalált koncepcióról egy zsűri, és az osztály többi része előtt. A csapatok jól vették az akadályokat, hallhattunk csomagautoma-szerűen működő étellerakó pontok létrehozásától, éttermek fel nem használt étel”hulladékait” tovább értékesítő food-trucktól, piacon vagy őstermelők által sikertelenül értékesített zöldségeket felhasználó vegán étteremtől, tudatos vásárlást serkentő újrahasznosítható vászontáska forgalmazókon át, innovatív komposztálási megoldásokra bátorító startupig számos megvalósítható koncepciót. Zsűriben ülve nehéz dolga volt az embernek a legjobbat kiválasztani. Jó érzés volt látni, hogy a diákok, – változó mennyi unszolás után- , de képesek voltak felszabadulni és a konvenciók helyett szabadjára engedték a képzeletüket.
Számomra tanulságos volt látni, hogy mennyire különböző tud lenni a dinamika csoportról csoportra, és nincs garantált recept, hogy milyen mentorálási stílus fog beválni az adott közösségben. Abszolút fejlesztő, egyedi élmény, amelynek tapasztalatait egyéb közösségben is tudja kamatoztatni az ember. Ha szeretnéd átélni a ScUp életérzést, szívesen vagy közösségben, egy dinamikus, multidiszciplináris csapat része lennél, akkor csatlakozz mentornak Te is!